|
Villámtolvaj Színes, szinkronizált amerikai film, Ismerd meg önmagad – ezt tanácsolták a régi görögök, és Percy Jackson ismeri is magát. Legalább is azt hiszi. A 12 éves srác nem tökéletes gyerek, jó néhány iskolából kirúgták már, de ő jól elvan így is. Hamarosan azonban rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. Egy furcsa idegen rábeszéli anyját, hogy küldje el egy különös nyári táborba, ami nem más, mint a félistenek titkos kiképzőközpontja. Percy itt tudja meg, hogy ő igazából Poszeidón eltitkolt fia. A fiú a görög mitológia szereplői között találja magát, és kénytelen részt venni hadakozásaikban: őt küldik el, hogy visszaszerezze Zeusz ellopott villámját, amit Hadész, az alvilág ura rejteget. Percy földön, égen és föld alatt üldözi a lopott villámot, közben nagyon jól szórakozik a halhatatlanok között, és isteni szerencséje van: teljesíti a feladatát, eljut New Yorkba, ahol az Empire State Building tetején várja őt az istenek és emberek ura: Zeusz. Az első és második Harry Potter-film rendezője ismét egy mágikus-varázslatos könyvsorozatból készített nagy színészek segítségével egy rendkívül látványos, felnőttet és gyereket egyaránt elbűvölő, kalandos filmet. A film értékelése: 0/5
Online jegyfoglalás:Hozzászólások (3)3. rea95
2010-03-08 10:10:10
nagyon jó a film ajánlom mindenkinek...... 2. feketebetti
2010-02-27 07:19:08
Bisztos jó ez a film!!!!!!!!!!!!!!!!!! 1. netti32
2010-02-22 21:56:52
ki látta, milyen a film? |
![]() Félnek a Paranormal Activitytől Texasba2010-07-28 08:31:30 Ritka lépésre szánta el magát egy texasi mozilánc: visszavonták az Újabb parajelenségek című horrorfilm előzetesét, mert a nézők arra panaszkodtak, hogy túl félelmetes. Barrymore-os szerelem2010-07-28 08:19:29 Drew Barrymore nem hajlandó megpihenni. A 35 éves színésznő, aki producerként legalább annyira sikeres, mint a kamera előtt, most is olyan szenvedélyes és kemény nő, mint lázadó és önveszélyes kamaszkorában... azóta persze már lehiggadt, de az igazi nagy változás, barátai szerint attól kezdve tapasztalható rajta, hogy sok rosszul sikerült kapcsolat után Justin Long-gal jár
Üzenőfal2010-07-29 11:09:05 ismét egy konvertálós mozi jön! mégpedig a Szépség és Szörnyeteg személyében. Bár mivel alapból rajzolt volt így 99% hogy egy szép konve... 2010-07-28 18:08:54 akkor most már nagy elvárásokkal megyek:) hp eddig mindegyiket láttam moziba,de maradató hp1 volt az csak mert 6 évesen láttam elsősként:D 2010-07-27 22:24:40 528. Nálam nagyobb szinkronfóbiást nem nagyon találsz. Bár inkább úgy mondom, a kilencvenes években voltak kiváló szinkronjaink, tíz éve - kis kivétel... |